A barátság elvesztése...

Betöltetlen szomorúság, mi bennem él.
Kihunyt szememből a pajkos fény!
A szeretet belőlem, mint gyöngy, gurult tova,
E pár nap alatt, minden mi szép volt, most oly mostoha!

Magányosan egyedül az életem nézem,
Túl sok mindent vesztettem el, s ezen merengek éppen!
Miért történik ez újra és újra?
Lehet, hogy igaz?! És bennem van a hiba?!

Szerettem valakit őszintén és mélyen,
De elvesztettem Őt nem is olyan régen!!!
Lehet, hogy elengedtem, eldobtam vagy küldtem,
Nem változtat azon, hogy magányos lettem!!!

Túl sokat ígért, folyton csak bántott,
Hát lehet így szeretni egy igaz barátot?
Kitölt ez az érzés, sőt elgondolkodtat,
Hogy miért születnek érzések, ha csak fájdalmat okoznak!
Elég volt, ennyi!!! Tovább nem panaszkodom,
Mélységes szomorúsággal, de a harcot feladom!!!